A jó marketing terv 5 lépése


A jó marketing terv 5 lépése

 
 
Egy céget megalapítani, egy remek terméket vagy szolgáltatást kitalálni és beindítani izgalmas dolog. De ne feledkezzünk meg a következő, legalább ilyen izgalmas lépésről sem – tudatnunk kell létezésünk tényét mindazokkal, akiknek szükségük lehet ránk.
Ahhoz, hogy kitaláljuk, kiket és hogyan szeretnénk elérni, első körben érdemes néhány alapvető kérdést tisztázni. Ezek egy részét – ideális esetben – már a cég elindítása előtt megtettük, de ha mégsem, akkor mihamarabb ragadjunk tollat, ceruzát, tabletet és vegyük sorra, hogy miért is indítottuk a szolgáltatásunkat, miért kezdtünk el gyártani, forgalmazni egy terméket. Viszonylag ritka eset az, amikor olyan ötlettel lépünk be a piacra, amilyen még nincs. Úgyhogy érdemes körbenézni és sorra venni: mi miben vagyunk mások, többek, mint azok, akik már léteznek a piacon. A mi termékünk miben több vagy jobb? Miért gondoljuk, hogy minket fognak választani a vásárlók? Hány versenytárssal kell megküzdenünk és mi az, amiben mi felülmúlhatjuk őket?

Legyünk őszinték!

Az ilyen típusú elemzéseknél az is fontos, hogy ne szépítsük a tényeket, lássuk reálisan magunkat. Vegyük sorra, hogy az adott piac milyen lehetőségeket kínálhat nekünk, mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, s persze arról se feledkezzünk meg, hogy – amennyire ez megbecsülhető – átgondoljuk azt is, milyen problémákkal találkozhatunk. Ezeket átgondolni azért is fontos, mert ha tisztán látjuk az okot, amiért úgy gondoltuk, úgy hittük, hogy a termékünk, szolgáltatásunk érdekes lehet másoknak, ha pontosan felmérjük, milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre és felkészülünk arra is, hogy milyen akadályok kerülhetnek az utunkba, akkor tudatosabban tudjuk megtervezni a marketing- és kommunikációs stratégiánkat. Ezek nagy szavaknak tűnhetnek egy kis cégnél, de bármilyen picik is vagyunk és bármilyen keveset is költünk erre, fontos, hogy az a pénzt is hatékony, az üzletünket szolgáló eszközökre költsük.

Azonosítsuk a célcsoportot

Ha már tudjuk, miben vagyunk mások és miért is olyan nagyszerű a termékünk, szolgáltatásunk, akkor viszonylag könnyen meg tudjuk határozni azt is, ki jelenti a mi célcsoportunkat. Inkább férfiak vagy nők, városban vagy vidéken élők, fiatalok vagy idősebbek? Sokszor azt sem nehéz kitalálni, hogy az adott szolgáltatás iránt érdeklődőknek milyen egyéb érdeklődési köre van. Ha valaki például kutyakozmetikát hirdet, az ő célközönsége jó eséllyel állatbarát, talán a természetet is szereti, esetleg túrázni is szívesen megy. Ha pedig valaki képkeretet készít, akkor a vendégei például érdeklődhetnek a művészetek iránt, vagy szívesen fotóznak. Ezek az információk azért is fontosak, mert segítenek meghatározni azt, hogy hol hirdessünk, hol jelenjünk meg online vagy éppen egy szórólappal. Ha a Facebookon hirdetünk, akkor ezeknek az információknak a birtokában sokkal jobban célozhatunk, így az erre fordított összeg sem vész kárba, hiszen olyanok látják majd a hirdetéseinket, akik számára jó eséllyel érdekesek lehetünk. A teljes cikk itt olvasható